Az albérleti díj mellett maradt pénzem kedvezményes ipari gépekre

Sokszor hallgattam végig fiatalon azt a beszélgetést, hogy valaki éppen albérletbe költözött. Egyértelmű volt számomra, hogy mit jelent a szó, a folyamatot azonban nem tudtam átérezni, hiszen nem volt semmi hasonló tapasztalatom. Amíg a szüleinél él az ember, nem tudja, hogy mennyire egyszerű dolga van. Persze ez is egy relatív dolog, de tény, hogy a nyaggatások ellenére sincsen annyi felelősség a vállunkon, mintha egy más ember által birtokolt lakást bérelünk ki.

Nemsokára azonban megtudhattam mindent, amit csak lehet erről a témáról. Felköltöztem Budapestre, ami egy egyszerű dolognak hangzik, pedig nem az. Az itteni albérleti árak nevetségesen magasak tudnak lenni. Azért jöttem a városba, hogy egy vállalkozást indítsak el és egyáltalán nem tett jót a pénzügyeimnek a havidíj, amit be kellett fizetnem az albérlet után. Egy gasztronómiával foglalkozó kis boltot akartam elindítani, ami fagylaltkészítő géppel is rendelkezik.

Nem gondoltam volna, hogy ezt lesz a legnehezebb beszerezni. Az ipari gépek árai mellett eltörpültek az albérleti díjak. Sokáig úgy voltam vele, hogy le kell mondanom az álmomról, mert akármennyit rakok félre, nem lesz lehetőségem beszerezni a gépet. Egy ismerősöm azonban megemlítette nekem, hogy van egy hely, ahol olcsón lehet vásárolni ilyen dolgokat. Elküldte az RDealer.hu címét. Nem haboztam túl sokat. Utolsó reményem volt ez a hely és szerencsére hozta a hozzá fűzött elvárásokat.

A legfontosabb az volt számomra, hogy jó áron, jó minőségű dolgokat tudjak venni. Pont ez volt az RDealer.hu különlegessége. Mivel használt gépeket is árulnak, ezért meg tudnak engedni maguknak olyan alacsony árakat, amikről álmodni sem mertem. Sok ember számára az a szó, hogy használt, rögtön rossz benyomásokat kelt. A használt dolgokkal kapcsolatos előítéletek azonban sokszor csak meggátolnak minket abban, hogy egy teljesen jó minőségű terméket beszerezzünk, ráadásul nevetségesen jó áron.

Az RDealer.hu oldalán viszont még ettől függetlenül is rendkívül alacsonyak az árak. Amint belépünk a kezdőlapra, egy hosszú lista fogad minket arról, hogy éppen milyen termékek akciósak. Itt tényleg nagy kedvezményeket képzeljetek el. Sok terméknél akár több százezer forintot is meg tudunk takarítani, ami valljuk be, nem másodlagos dolog kezdő vállalkozóként.

Persze így is elég nagy beruházásról beszélünk, úgyhogy érthető, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy a termék, amit rendelünk, megfelelő lesz számunkra. Ahhoz, hogy ebben meg tudjunk bizonyosodni, nem kell mást tennünk, csak rákattintanunk a termék képére, vagy megnevezésére. Az információk rendkívül jól vannak tagolva, a legfontosabb dolgokat például mindig kis pontokkal emelik ki. Online természetesen így sem tudunk teljes mértékben meggyőződni arról, hogy tetszik-e a rendelni kívánt termék. Az oldal azonban különböző időtartamra vonatkozó garanciát is vállal a termékeire, úgyhogy ezt a félelmünket is elengedhetjük.

Ha pedig kiválasztottuk, hogy mit akarunk, nincs más teendőnk, mint felhívni őket. Az ehhez szükséges számot megtudhatjuk, ha rákattintunk a „vásárlás” gombra. Az ügyfélszolgálat mindig gyorsan jelentkezik. Azért tartom nagyon jó dolognak a rendelés ilyenfajta leadását, mert így fel tudjuk rögtön tenni azokat a kérdéseket, amik még az utolsó pillanatban felfedhetik, hogy megfelelő-e számunkra a termék. Jó érzés meggyőződni mindenről, mielőtt kimondjuk az „igen-t”. Szerintem rengeteg kezdő vállalkozónak nyújthat segítséget az RDealer.hu oldala, de azoknak is érdemes odafigyelnie az itt található ajánlatokra, akiknek már több tapasztalata van vállalkozások vezetésében.