Albérletkeresés után jöhetett a fogpótlás

Azt mondják, úgy szép az élet, ha zajlik. Vannak azonban olyan időszakok, amikor túl sok minden történik egyszerre és ez bizony sok-sok tervezést, gondolkodást, fejtörést igényel. Ilyen például az albérletkeresés is.

Hisz nem mindegy, hogy hol, mennyiért és milyen albérletet talál az ember. Ezt is jól meg kell tervezni, meg kell fontolni. Hogy jó helyen legyen, szép legyen, elég nagy legyen és nem árt a fenntartási költségeket sem előre feltérképezni. Ha pedig mindez egy új, idegen városban történik, akkor még nagyobb a feladat. Hiszen ilyenkor nem tudja az ember, hogy melyek a jó környékek, hol jó élni, és egyébként is egy ismeretlen városban költözés mindig új kihívásokkal jár.

Új helyeket ismer meg az ember, új boltokba jár, új lesz a fodrász, a kozmetikus, az edzőterem, a futópálya és az ember egész élete megváltozik, nem csak a munkája és az otthona. Nemrég én is ilyen élethelyzetbe kerültem, amikor Budapestre költöztem.

Már épp berendezkedtem, megszoktam az új környezetet, mikor történt valami. Villámcsapásként ért, hogy egy korábban tömött fogam gyakorlatilag kettétört. Nekiálltam tehát fogorvost keresni, hisz valószínű volt, hogy a megoldás a fogpótlás lesz. A fogpótlás fajtáiról nem sok mindent tudtam, de abban biztos voltam, hogy így ismeretlenül a barátaim segítségét kérem majd, hogy kihez is fordulhatnék.

Többen is azt javasolták, hogy ez a rendelő a legjobb megoldás, hisz ők a fogpótlás fajtái szakértői. Már az első látogatáskor bebizonyosodott számomra, hogy valóban így van. Olyan részletes tájékoztatást kaptam, hogy megnyugodtam, jó kezekben vagyok. Minden kérdésemre választ kaptam, minden lehetőséget átbeszéltünk.

Egy fog pótlása nem kis dolog, és nem csak anyagilag nem az, hanem egyébként sem. Nem mindegy, hogy milyen helyen kell pótolni a fogat és a fogpótlás fajtái sem egyformák. Ezért örülök, hogy a Fogorvos Budapest rendelőjét kerestem fel, mert itt szakértők kezében voltam.

Először is azt kellett eldönteni, hogy implantátumot vagy hidat szeretnék-e, egyértelműen az implantátum pártján álltam. És ezt javasolta az orvos is, mert a híd készítéséhez le kellett volna csiszolni a szomszédos két fogamat, amelyek pedig teljesen egészségesek. A pótlás viszont elkerülhetetlen volt, mert ha kihúzzák az ember fogát, akkor a szomszédos fogak elkezdenek egymás felé dőlni, így egy idő után még nagyobb problémát tud okozni a fog hiánya.

Ami pedig emésztőrendszeri zavarokhoz is vezethet, mert például nem úgy, nem olyan alaposan rág az ember. Mindenképp szerettem volna pótoltatni az elvesztett fogamat. Maradt tehát az implantátum, mint a fogpótlás egyik legnépszerűbb fajtája. Ami nem is csoda, hiszen az elkészült fog tartós, és kényelmes, pillanatok alatt meg lehet szokni, hogy ott van. Teljesen idomul a korábbihoz, ehhez persze az is kell, hogy az ember szakértők kezében legyen. Így most már biztosan tudom, hogy a Fogorvos Budapest rendelőjébe fogok a továbbiakban is járni, hiszen egy ilyen komoly és nagy dologban, mint az implantátum-készítés, maximálisan meg voltam velük elégedve.

Így az albérletkeresés után jött a fogpótlás és most már teljesen budapestinek is érzem magam, hisz mindent kipipálhatok a költözéses listán. A fogorvos volt az utolsó, amire egyébként nem is gondoltam, hogy keresnem kell. De az élet megoldotta, így most már biztos vagyok benne, hogy a jövőben is csak ide fogok járni.