Albérletkeresés vs. percek alatt simább és feszesebb bőr?

Mióta az eszemet tudom nehéz Budapesten jó albérletet találni, mindenki erről panaszkodik a környezetemben, de a mostani időszakra ez különösen igaz. A pandémia 4. hulláma előtt vagyunk / illetve annak az elején. Minden egyetemista visszatért a fővárosba és albérletet/szobát vett ki, ezért az árak kezdenek ismét emelkedni. Kétségbeesetten keresem hetek óta a megfelelő albérletet. 2 szobás, 50-60m2-es lenne számomra a tökéletesebb, de már látom, hogy az úgymond “tökéletesről” le kell mondjak. Persze még csak interneten kutakodok, de azt elszántan. Pár hetem van még találni, ugyanis akkor kell kiköltözzek az előzőből. Nagy sajnálatomra eladják a fejem alól a jelenlegi albérletem.
Többek között a közösségi médián is kutakodok, mert ott legalább le tudom informálni a tulajt vagy az előző lakókat, esetleges lakótársakat (bár ezt az opciót szeretném elkerülni). Egyik hátránya viszont, hogy hátráltatják a folyamatot a folyamatosan megjelenő hirdetések. Az egyik ilyen böngészésem közben akadtam rá erre: Laumar InstanTENSE Plus – Percek alatt simább és feszesebb bőr.

Nem nagyon szoktam hirdetésekre rákattintani, de ez valamiért nem akarta, hogy tovább görgessek. Lassan 32 éves leszek, irtó sokat dolgozok, mellette sulizok is, két végén égetem a gyertyát rendesen. Szegény szemem alatti karikák egyre nagyobbak és sötétebbek. Érdeklődök bármely csodaszer iránt, legalábbis olyan szinten, hogy utána olvasok. Úgyhogy rá is kattintottam és megjelent a https://instantense.hu/ oldal.

Hogyan is működik a Laumar InstanTENSE Plus krém?

Rákattintottam a főmenüben az “Így működik” menüpontra, hogy többet tudjak meg a krémről. Azt írták, hogy agyagásványokat tartalmaz, amikre egyébként nagyon jól szokott reagálni a bőröm, úgyhogy ez már jól hangzott. Elvileg már az első használat után látható az eredmény (ezt a részt elolvastam párszor, újra és újra, hogy nem-e elírás)! Illetve 6-10 órán át hat.

Növényi kivonatokat tartalmaz és valamilyen Bioskinup™ és Eyeseryl® peptid segít a sötét karikák eltüntetésében. Akár tartós eredmények is elérhetőek, ha rendszeresen alkalmazzák a krémet. Persze ez bőrtípustól is függ.

Az apróbb, kezdetleges ráncokra is tökéletes, és az arc bármely része bekenhető vele. Mondjuk úgy látom, hogy az olajmentes sminkeket száműznöm kellene az életemből, ami nem lenne nagy veszteség. Jelenleg sem sminkelem magam túlzottan és egyébként is az olajmentes smink híve vagyok.

Lejjebb görgettem hát az “Így használd” részhez. Az arc megtisztítása után, 1-2 rizsszem nagyságú bogyót kell nyomni az ujjamra és azt finoman ütögetve úgymond bemasszírozni a szemem alá. Az azonnali eredményhez 3-5 percig kell mozdulatlanul lennem. – Itt szerintem arra gondoltak, hogy a mimikát és egyéb mikro gesztikulációkat kerüljük a kezelt területen. Hajszárítóval kicsit felgyorsítható a hatás, de én stréber vagyok, úgyhogy biztos kivárnám azt a 3-5 percet, amit írt az oldal.

Ez vicces: Ha valaki túl sokat ken fel, annak fehér, porszerű rész marad vissza a bőrén. Micsoda pocséklás! Én egészen kevéssel kezdeném, majd ha érzem, illetve látom, hogy mehetne több is, akkor kísérletezgetnék, de csak óvatosan és fokozatosan.
Egyébként tetszik, ha egy cég felvállalja az esetlegesen felmerülő bakikat, amiket szerencsétlen és gyanútlan vevő elkövethet.

Lehetne nekem is simább és feszesebb bőröm percek alatt?

Szóval Laumar InstanTENSE Plus – Percek alatt simább és feszesebb bőr… rendeljek belőle vagy ne? Igazából miért is ne? Elég időt szántam az utánajárásra és valahol muszáj elkezdeni a kísérletezgetést a termékekkel. Igazából csodálkoznék, ha egyből az első ilyen szérum beválna nekem, de olyan jó dolgokat írtak, remélem az én bőrtípusomra is hatékony lesz!

Rá is kattintottam gyorsan a nagy piros “Megveszem” gombra mielőtt meggondoltam volna magam. Mekkora szerencsém volt, pont akciós volt! Előre ki is írta a várható szállítást, elvileg pár napon belül meg is kapom. 1 munkanapos szállítási határidőt vállalnak, de mivel én hétvégén rendeltem meg, így az olyan, mintha Hétfőn adtam volna le, és ehhez mérten Kedden fogom megkapni. A kiszállítást a munkahelyemre kértem, hogy minél előbb kipróbálhassam. Izgatott voltam nagyon, mint egy gyerek Szenteste!

A mai nap kaptam készhez, ahogy ígérték kedden délelőtt, ezért a tartós hatásról még sok mindent nem tudok írni, viszont az azonnali hatás engem meggyőzött!