Az albérletünk áramellátását napelemek biztosítják

Az albérlet téma az utóbbi években egy eléggé érzékeny és mondhatnánk pikáns téma lett Budapesten. Egyszerűen nem lehetett albérletet találni. Na jó, ez így nem igaz, mert igenis lehetett találni, de nagyon nehezen. Egy albérletre millióan jelentkeztek vagy, ha nem is millióan, de rengetegen, így a főbérlőnek bőven volt kiből választania. Ha nem voltál elég gyors és szemfüles, akkor egész egyszerűen lemaradtál az összes albérletről.

Ez több dolog miatt is így alakult, de ami mindenképpen felnyomta az árakat azok az Airbnb lakások voltak. Rengetegen adták ki a lakásukat külföldieknek és valljuk be őszintén ez valóban egy remek üzlet volt.

Nekünk a párommal azt hiszem, hogy iszonyat nagy szerencsénk volt az albérletünkkel. Több, mint 3 éve lakunk a mostani lakásunkban. Egyszerűen láttunk egy hirdetést, felhívtuk, megnéztük és azóta itt lakunk.

A történetnek van egy pikantériája is, hogy mi lakásunk áramellátását a tetőn található napelemek oldják meg. Amikor megnéztük a lakást természetesen kérdeztük a főbérlőt a rezsiről és egy nagyon alacsony árat mondott, egyszerűen nem hittünk a fülünknek. Egyből rákérdeztünk, hogy ez hogy lehet. Elmondta, hogy ő a napelemrendszer.info oldalról rendelte meg és szereltette föl a napelemeket a tetőre azért, mert számára nagyon fontos a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés. És persze nem utolsó sorban hosszútávon abszolút megtérül, ha valaki napelemeket szerel föl. Megkértük hát, hogy egy kicsit meséljen erről az egészről.

A főbérlőnek mindig ez volt a vágya terve, hogy napelemeket szereltessen föl a lakásába vagy a házába. Sokan azt hiszik, hogy ez valami iszonyatosan drága dolog és hogy úgysem működik. De ez nem így van.

Többféle teljesítményű napelemből lehet választani, ami sok tényezőtől is függ. Ezen a lakáson egy relatíve kisebb teljesítményű, 5 kw-os rendszer található. Ez teljesen megfelel erre a méretű lakásra. De manapság mégis mennyi az 5 kw napelem rendszer ár?

Ezt nem olyan egyszerű megmondani, mert mindenképpen egy előzetes felmérés kell hozzá. Nagyon fontos, hogy az épület milyen tájolású. Ha például abszolút rossz a tájolása és szinte soha nem sütné a nap, akkor nyilvánvalóan semmi értelme a napelemnek. A legideálisabb a délkeleti, délnyugati tájolás. Emellett döntő tényező az épület tetőszerkezetének állapota. Egy nagyon régi épületre és rossz állapotban lévő tetőre logikusan nem lehet napelemet szerelni, mert nem lenne stabil és bármikor leeshetne. Számít a tető formája és az is, hogy a közelben milyen más úgynevezett árnyékoló tényezők vannak, mint másik épület, kémény vagy egyéb tényezők. Végezetül befolyásoló tényező az is, hogy milyen dőlésszögben lehet felszerelni a paneleket és mekkora energia mennyiségre van szükségünk, hány fogyasztót akarunk ellátni a telepítendő rendszerrel. Ha mindezeket felmérték, akkor tudnak konkrét ajánlatot adni.

Az általánosságban elmondható, hogy a legolcsóbb 5 kw-os napelem rendszer ára bruttó 1.952.00 Ft. Ez tartalmaz egy 1 fázisú Sharp típusú napelem rendszert, 15 db napelem modult, 1 db invertert, a kábelezést és az acél tartószerkezetet.

A legdrágább 5 kw-os napalem rendszer ára pedig bruttó 2.995.000 Forint, amely tartalmaz egy 3 fázisú, 5 kw-os rendszert, Solar Edge típusú invertert, prémium kategóriájú napelem optimalizátort, a kábelezést és az acél tartószerkezetet, gyakorlatilag szinte mindent.

Nem voltunk benne profik, de az biztos, hogy ez valóban nem hangzott annyira drágának, mint amire elsőre gondoltunk. Annyira felcsigázott a sztori, hogy mélyebben is beleástam magamat és már tervezem a jövőbeli házunkat, ahol biztos vagyok benne, hogy szerepet fog kapni a napelem is.