Költözéskor elvesztek az evőeszközeim, de a vendéglátó ellátó kisegített

Egy szakítás mindig a legrosszabb pillanatban jöhet az ember életében. Nem elég, hogy sokszor hatalmas szívfájdalommal, olykor veszekedésekkel, vagy egyéb kellemetlen helyzetekkel jár, de az is nehezítheti a kialakult helyzetet, ha már komoly kapcsolatról beszélünk, és esetleg együtt is laktatok a másik féllel. Én pontosan ilyen szituációba kerültem, hiszen több év után aktuális párommal elváltak útjaink, így ott álltam egyedül, lakhatási lehetőség nélkül, tanácstalanul. Minél előbbi megoldást kívánt a helyzet, és hála az égnek egy kedves ismerősöm segítségével sikerült gyorsan egy albérletet találnom, ami teljesen berendezett és gépesített, valamint nagyon kedvező helyen is van számomra, így tökéletesnek bizonyult új, szingli életem elkezdéséhez.

Összepakoltam minden holmim és saját autó hiányában egy költöztető cég segítségét kértem, hogy eljuttassa dobozaimat egyik helyről a másikra. Minden nagyon simán ment, én már az új lakás előtt vártam őket, ahol aztán mindent felhordtak nekem, így a feladatom már csak az volt, hogy kipakoljak a szekrényekbe, és a helyére rakjak mindent. Rendrakás közben vettem észre, hogy az a doboz, amiben az evőeszköz készletem volt, nincs a többi között. Felhívtam a költöztető céget is, de azt mondták a telefonban, hogy nem maradt a kocsiban semmi, így máshol keressem. Még egyszer átnéztem a csomagokat, de sehol sem rejtőzött az étkészlet, így beletörődtem, hogy újat kell helyette beszereznem.

Egy kedves ismerősöm ajánlotta a Hunnia Kristály Kft.-t, hiszen ő a vendéglátóiparban dolgozik, és mindig mindent onnan rendelnek szükség esetén. Állítása szerint nagyon jó minőségű konyhai eszközöket árusítanak teljesen elérhető áron, így ajánlatos inkább náluk beszerezni minden ilyesféle eszközt, nem pedig más lakberendező cégeknél és boltoknál, ahol a minőség sem mindig meggyőző. Átküldte weboldalukat, így neki is láttam a számomra legmegfelelőbb evőeszközök utáni keresgélésnek.

Az oldalon nagy meglepetésemre hatalmas választék fogadott. Számtalan típusú, nagyságú, stílusú evőeszköz elérhető náluk, amelyek mind éttermi használatra tervezett és gyártott HORECA minőségű termékek és jelentős részük a Svájci Sola Swiss S.A. gyártmánya. Hosszas keresgélés után megtaláltam a nekem legjobban tetsző darabokat, így gyorsan a kosárba is raktam őket, ha már raktáron voltak. Az oldalon felfedeztem azonban, hogy van egy budapesti üzletük, ami viszonylag közel van hozzám, így úgy döntöttem nem fogok bajlódni a szállítással, hiszen az még plusz költség is, inkább az üzletben való személyes átvételt választom.

Le is adtam a megrendelést és másnap már mehettem is a kiválasztott termékekért. A kiszolgálás profi volt, a vásárlói élmény pedig egyenesen kifogástalan. A weboldal kezelhetősége már lenyűgözött, de az üzletben történő személyes interakciók is meggyőztek arról, hogy ez egy hozzáértő, profi cég, amin látszik a már több, mint húsz éves tapasztalat.

evőeszközök

A szuper minőségű evőeszközök mellett nagyon széles konyhai eszköz kínálattal rendelkeznek, odafigyelve a különböző vásárlói igényekre. A cég igyekszik minden terület számára a legjobb megoldást találni legyen az akár egy kávézó, egy étterem, hotel vagy egy bisztró. Ezen kívül menzáknak is szolgáltatnak különböző eszközöket, és már a fine dining stílusnak megfelelő termékek is elérhetőek náluk, így aztán tényleg nagyon széles a paletta. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb is tőlük vásárlok, ha valami hiányzik a konyhámból, és ajánlani is fogom mindenkinek őket, mert már a kibontás pillanatában meg voltam elégedve a tőlük beszerzett evőeszközökkel.